2011. augusztus 29., hétfő

"A cselló urai Svájcban (Winterthur Musikfestwochen)" Innina rövid beszámolója


Abban a biztos tudatban, hogy idén több koncertre már nem jutok el, augusztus 26. reggelén nagy reményekkel és izgatottan indulok Winterthurba.

Késő délután érkezem meg és ekkor szembesülök vele, hogy a koncert helyszíne nem más, mint az elhagyatott óváros egyik sétálóutcája. A fesztivál határait ekkor még nem is jelölik kordonok. Csupán egy színtér az utca közepén, mindenki számára hozzáférhető.

A hátsó sarokban három csellótokot fedezek fel, bizonyára itt lesz néhány óra múlva a backstage.

Miután lepakolunk a szállodában és egy kicsit felfrissülünk (iszonyú a hőség), találkozunk két messziről jött barátunkkal. Mindig nagy öröm megosztani az ilyen pillanatokat azokkal az emberekkel, akikkel közös szenvedély köt össze. Persze régóta tudjuk, hogy az Apocalyptica összehozza az embereket.

Több órás várakozás után, egekbe szökő adrenalinszinttel végre ott állunk a színpad előtt. Kitartóan kapaszkodom a korlátba, mintha egy baráti váll lenne, ami a támaszomat jelenti majd a következő néhány órában.

És végre…legendás erővel megérkeznek a srácok! Bevallom, érezni a különbséget aközött, amikor két fellépő közé beszorítva játszanak (mint pl. Colmarban), vagy amikor ők az utolsók a színpadon – utóbbi sokkal jobb!

Tökéletes harmónia a közönséggel, egy energikus Eicca, egy csúfolódó Paavo, egy szenvedélyes Mikko és egy fitt, mosolygós Perttu – mi más kellene még egy fantasztikus koncerthez?

A show közepén akad egy kis technikai probléma Eicca csellójával, de ezt leszámítva minden hibátlan. Hangzás, tehetség, nagyvonalúság – hűen önmagukhoz, a srácok ezúttal is tűzbe hozzák a közönséget!

Na és mit gondoltok, kinél landol a koncert végén Mikko dobverője? Egy szempillantás, és máris eltűnik a dzsekim alatt!

Egy ilyen koncert méltó befejezése a szezonnak. A show után még várunk a backstage mellett és bezsebeljük a puszikat, mosolyokat, integetést…Az utolsó, amit látunk, Perttu ég felé néző hüvelykujja a turnébusz ablakában.

Forrás: Innina's diary
Fordító: 
K.O.

2011. augusztus 17., szerda

Magyar RockTV és az Apocalyptica

 


A februári koncert elött sikerült elkapniuk a srácokat :) A srácok még a magyarral is megpróbálkoznak  kisebb -nagyobb sikerrel :)
Köszönjük a videókat és az információkat a Rocktv-nek :)
Magyar RockTv
A facebookon is

2011. augusztus 15., hétfő

Battery - Apocalyptica Chat



"This one goes out for apocalyptica fans: the next apocalyptica chat has been set for next week's wed. the 24th of aug. same procedure as in the last chat:
1/ the opening chat post is set 7.30 pm finnish time (= GMT+2) for you to place your questions in.
2/ the facilitator picks the 25-30 first (proper) questions placed under the opening chat post. the rest will be removed.
3/ paavo from apocalyptica will be answering to the selected questions at 8.00 pm onwards."






Augusztus 24-én Apocalyptica Chat lesz hála a Battery E. drink-nek feltehetitek majd a kérdéseiteket Paavonak :)

2011. augusztus 10., szerda

We Love Finlad Online Radió

A közelmúltban a WLF. online radió egy Apocalyptica túrát tartott 3 órán át :) Íme a szép hosszú setlist:

1.Beyond Time
2. Master of Puppets
3. Kaamos
4. Farawell
5. Deathzone
6. Cohkka
7. Angel of Death
8. Path vol.2
9. Seeman
10. Repressed
11. Wie Wiet
12. Toreador
13. Spiral Architect
14. Prologue (Apprehension)
15. Quutamo
16. Refuse/Resist
17. Path
18. Ural (Bonus Track)
19. HarmageddonŰ
20. Peace
21. Romance
22. From Out of Nowhere
23. Hope
24.  Life Burns (Instumental)
25. Not Strong Enough
26. Nothing Else Matters
27. Ruska
28. Hall of the Mountain King
29. Toreador
30. The shadow of Venus
31. Oh Holy Night
32. The Unforgiven
33. Outro
34. Enter Sandman
35. Inquisition Symphony
36. Crepping Death
38. Prologue
39. Seek & Destroy
40. Little Drummer Boy
41. Dream

We Love Finland Online Radio
http://finland.listen2myradio.com/


2011. augusztus 9., kedd

Lemaradtál ? Pótold

Aki nem látta volna még az Apocalyptica idén júniusi Hellfeszt-es koncertjét annak most itt a lehetőség.

Hellfeszt Apocalyptica

Apró képzavar a Revolvermag-nél.


Apocalyptica's Eicca Toppinen at Wacken 2011

Apocalyptica\'s Eicca Toppinen at Wacken 2011

Aprócska hiba történt a  revolvermag háza táján a mi kis Perttunkat összetévesztették Eiccával.

2011. augusztus 7., vasárnap

Wacken Interjú


Eiccával és Mikkoval készült interjú ami a koncert előtt készült. 

Wacken Open Air 2011

Az Apocalyptica a Wacken  fellépője-i között volt a koncert remekül sikerült. És aki időben kapcsolt az még a gép előtt ülve is láthatta őket, de aki lemaradt annak itt a videó az egész koncertről :D
Song list:
0:00 Quasimodo
4:50 2010
8:43 Grace
13:16 Nothing Else Matters
19:28 Last Hope
24:44 Seek And Destroy
29:38 Inquisition Symphony
35:40 I Don't Care
39:38 Hall Of The Mountain King

Interjú Perttuval

Találtam egy (Finn) interjút Perttuval még a zenekar korai szakaszában kb.  2003 környéki lehet.
Interjú Perttuval

ApoList 4: Videóklipek

1996 "The Unforgiven" Director: Kare Hellen
1996 "Enter Sandman" Director: Kare Hellen
1998 "Nothing Else Matters" Director: Pasi Pauni
1998 "Harmageddon" Director: Kare Hellen
1999 "Little Drummer Boy" Director: Kristian Juuso
2000 "Path" Directors: Mira Thiel and Carsten Gutschmidt
2001 "Path Vol.2" Director: Kai Sehr
2001 "Hope Vol.2" Director:Christoph Mangler/Mathias Vielsaecker
2003 "Faraway Vol.2" Director: Olaf Heine
2003 "Seeman" Director: Taku Kaskela
2003 "Somewhere Around Nothing" Director: Omar Abulzahab
2004 "Bittersweet" Director: Antti Jokinen
2005 "Wie Weit/How Far/En Vie" Director: Uwe Flade
2005 "Life Burns" Director: Patric Ullaeus2005 "Бой С Тенью" ("Fight with the shadow") from the motion picture 'Shadowboxing'Director: Aleksei Sidorov
2006 "Die Schlinge" with OOMPH! 
2006 "Repressed" Director: Ralf Strathann
2007 "I'm Not Jesus" Director: Tony Petrossian
2007 "S.O.S. (Anything But Love)" Director: Marko Mäkilaakso
2008 "I Don't Care" Director: Lisa Mann
2008 "Grace" Director: Igor Burloff
2008 "Iuda" ("Judas") with Pilgrim
2010 "End Of Me" Director: Lisa Mann
2010. "Broken pieces" Director: Lisa Man

ApoList 3: DVDk



 
Apocalyptica (Live)
Felvétel: München 2000.október.24
Megjelenés:2001Island
1. For Whom the Bell Tolls
2. M.B.
3. Creeping Death
4. Nothing Else Matters
5. Harmageddon
6. Fight Fire With Fire
7. One
8. Pray
9. Struggle
10. Romance
11. Refuse/Resist
12. The Unforgiven
13. Inquisition Symphony
14. Master of Puppets
15. Path
16. Enter Sandman
17. Hall of the Mountain King
Extrák:
Videók:
Path
Path Vol.II
Harmageddon
Nothing Else Matters
Enter Sandman
The Unforgiven
Little Drummer Boy



 
Apocalyptica: The Life Burns Tour
Felvétel: Düsseldorf 2005.December.5
Megjelenés 2006
UMG
1. Intro
2. Path
3. Master of Puppets
4. Somewhere Around Nothing
5. Fight Fire with Fire
6. Quutamo
7. Heat
8. Betrayal
9. Nothing Else Matters
10. Hope
11. Life Burns
12. Fisheye
13. Bittersweet
14. Seek and Destroy
15. Prologue
16. Creeping Death
17. Inquisition Symphony
18. Enter Sandman
19. Refuse / Resist
20. Hall of the Mountain King
közreműködések:
US turnéfilm
EPK - Repressed
Videók:
Bittersweet 
Life Burns 
How Far
Wie Weit
Faraway 
Somewhere Around Nothing
Seemann
Repressed

ApoList 2: kislemezek

 
Apocalyptica
1996
Little Drummer Boy / O Holy Night
(Extremely Rare)



Enter Sandman
1996
1. "Enter Sandman" (Edit)
2. "Enter Sandman" (Album Version)




Harmageddon
1998
Mercury Records
1. "Harmageddon"
2. "From Out of Nowhere"
3. "Enter Sandman" [Elő]
4. "The Unforgiven" [Elő]




Path Vol.2
2001
PolyGram
1. "Path Vol.2" featuring Sandra Nasic
2. "Path"
3. "Pray!" - Élő
4. "Romance" - Élő



Hope, Vol.2
2002
PolyGram
1. "Hope, Vol.2" featuring Matthias Sayer
2. "My Friend of Misery" (Metallica cover)
3. "South of Heaven/Mandatory Suicide" (Slayer cover)
4. "Hope"




Faraway, Vol.2
2003
1. "Faraway Vol. 2"
2. "Faraway Vol. 2"
3. "Perdition" 




Seeman
 2003
Universal
1. "Seemann" Elő
2. "Seemann" Album
3. "Heat"
Másik verzió:
1. "Seemann"
2. "Faraway"



Bittersweet
 2004
UMG
1. "Bittersweet"
2. "Bittersweet" (Acoustic version)
3. "Bittersweet" (Instrumental version)
4. "Misconstruction"
5. Apocalyptica Player Software




Wie Weit/How Far/En Vie
2005
UMG
The Wie Weit Release
1. "Wie Weit" featuring Marta Jandová
2. "Quutamo"
3. "How Far" featuring Marta Jandová
4. "En Vie" featuring Manu
5. Apocalyptica Player Software
The How Far Release
1. "How Far" featuring Marta Jandová
2. "Quutamo"
3. "En Vie" featuring Manu
4. "Wie Weit" featuring Marta Jandová




Life Burns!
2005
UMG
1. "Life Burns!" featuring Lauri Ylönen
2. "Life Burns!" (Instrumental)
3. "Deep Down Ascend" (Demo version)
4. "Kellot" (Demo version)




Repressed
2006
Universal
1. "Repressed" featuring Max Cavalera & Matt Tuck
2. "Path Vol.2" featuring Sandra Nasic
3. "Betrayal"
4. "Repressed" (Video)




I'm Not Jesus
2007
Sony BMG
Basic Edition
1. "I'm Not Jesus" featuring Corey Taylor
2. "Worlds Collide"
Premium Edition
1. "I'm Not Jesus" featuring Corey Taylor
2. "Worlds Collide"
3. "S.O.S. (Anything But Love)" (instrumental)
4. "Burn"




S.O.S. (Anything But Love)
2008
Jive / Sbme Europe
1. "S.O.S. (Anything But Love)" featuring Cristina Scabbia
2. "Lies"
3. "S.O.S. (Anything But Love)" featuring Cristina Scabbia (Video)




I Don't Care
2008
20-20 Entertainment
1. "I Don't Care" (US Version)
2. "Severe Area" (Main Version)




End Of Me
2010
Jive Records/Sony BMG
Maxi CD
1. "End of Me"
2. "Path" (Acoustic  XM Radio)


iTunes 
1. "End of Me"
2. "Path" (Acoustic at XM Radio)
3. "End of Me" (300mph Remix)
4. "End of Me" (Video)

ApoList: Albumok


 
Plays Metallica by Four Cellos
Megjelenés 1996
Mercury/Universal

1. "Enter Sandman"
2. "Master of Puppets"
3. "Harvester of Sorrow"
4. "The Unforgiven"
5. "Sad But True"
6. "Creeping Death"
7. "Wherever I May Roam"
8. "Welcome Home (Sanitarium)"


 
Inquisition Symphony
Megjelenés 1998
Mercury/Universal

1. "Harmageddon"
2. "From Out of Nowhere"
3. "For Whom the Bell Tolls"
4. "Nothing Else Matters"
5. "Refuse/Resist"
6. "M.B." (Metal Boogie)
7. "Inquisition Symphony"
8. "Fade to Black"
9. "Domination"
10. "Toreador"
11. "One"


 
Cult
Megjelenés 2000
Mercury/Universal

1. "Path" 
2. "Struggle"
3. "Romance"
4. "Pray!"
5. "In Memoriam"
6. "Hyperventilation"
7. "Beyond Time"
8. "Hope"
9. "Kaamos"
10. "Coma (Live)"
11. "Hall of the Mountain King"
12. "Until It Sleeps"
13. "Fight Fire With Fire"


Special Edition Disc 2 (Released 2001)
1. "Path Vol.2" (featuring Sandra Nasic)
2. "Hope Vol.2" (featuring Matthias Sayer)
3. "Harmageddon" (live in München, October 2000)
4. "Nothing Else Matters" (live in München, October 2000)
5. "Inquisition Symphony" (live in München, October 2000)


 
The Best of Apocalyptica
Megjelenés 2002 Japánban
Universal

1. "Drive"
2. "Hope"
3. "Enter Sandman"
4. "Nothing Else Matters"
5. "Pray!"
6. "Path"
7. "The Unforgiven"
8. "Refuse/Resist"
9. "Kaamos"
10. "Inquisition Symphony"
11. "Romance"
12. "Harmageddon"
13. "Hall of the Mountain King"


 
Reflections
Megjelenés 2003
Universal

1. "Prologue" (Apprehension)
2. "No Education"
3. "Faraway" 
4. "Somewhere Around Nothing"
5. "Drive"
6. "Cohkka"
7. "Conclusion"
8. "Resurrection"
9. "Heat"
10. "Cortége"
11. "Pandemonium"
12. "Toreador II"

13. "Epilogue" (Relief)
on the Reflections Revisited CD
14. "Seemann" (Feat. Nina Hagen)
15. "Faraway, Vol. 2" ( Feat. Linda Sundblad)
16. "Delusion"
17. "Perdition"
18. "Leave Me Alone"
19. "Letting the cables Sleep" (featuring Bush) Az Orosz kiadáson


 
Limitált kiadás: Collectors Box Set
Megjelenés 2003
UMG
Az albumon halható dalok:
"Inquisition Symphony", "Cult"
and the Live DVD of 2000 (Ohh és persze poszter is járt mellé).


 
Apocalyptica
Megjelenés 2005
Universal

1. "Life Burns!" (feat. Lauri Ylönen)
2. "Quutamo"
3. "Distraction"
4. "Bittersweet" (feat. Lauri Ylönen and Ville Valo)
5. "Misconstruction"
6. "Fisheye"
7. "Farewell"
8. "Fatal Error"
9. "Betrayal/Forgiveness" (feat. Dave Lombardo)
10. "Ruska"
11. "Deathzone"
rejtett szám a  Deathzone után "En Vie" (feat. Manu)

The Special Edition "Apocalyptica" album :
12. "En vie" (featuring Manu from Dolly; Kuutamo francia szövegel)
13. "How far" (featuring Marta from Die Happy; Kuutamo Angol szövegel )
14. "Wie weit" ('How Far' in German)
15. "Bittersweet" (Video)


 
Amplified / A Decade of Reinventing the Cello
Megjelenés2006
20/20 Entertainment

CD 1: Instrumentals
1. "Enter Sandman"
2. "Harmageddon"
3. "Nothing Else Matters"
4. "Refuse/Resist"
5. "Somewhere Around Nothing"
6. "Betrayal/Forgiveness"
7. "Farewell" 
8. "Master of Puppets"
9. "Hall Of the Mountain King"
10. "One"
11. "Heat"
12. "Cohkka"
13. "Kaamos"
14. "Deathzone"
15. "Angel of Death"
CD 2: Vocals
1. "Repressed" ft. Max Cavalera & Matt Tuck
2. "Path Vol.2"
3. "Bittersweet" 
4. "Hope Vol.2"
5. "En Vie"
6. "Faraway Vol.2"
7. "Life Burns!"
8. "Seemann"
Limitált kiadásban látható/hallható "Heat" videó és a "Wie Weit"


 
Worlds Collide
Megjelenés 2007 (2008 Amerikában és Kanadában)
20-20 Ent/Jive Records/Zomba Label Group/Sony BMG

1. "Worlds Collide"
2. "Grace" (feat. Tomoyasu Hotei)
3. "I'm Not Jesus" (feat. Corey Taylor)
4. "Ion"
5. "Helden" (feat. Till Lindemann)
6. "Stroke"
7. "Last Hope" (feat. Dave Lombardo)
8. "I Don't Care" (feat. Adam Gontier)
9. "Burn"
10. "S.O.S. (Anything But Love) (feat. Cristina Scabbia)
11. "Peace"
Special Edition Bonus Tracks
12. "Ural"
13. "Lies" (Japanese release only)
14. "Dreamer"
iTunes Bonus Tracks
14. "I'm Not Jesus" (Pain Remix) (iTunes Exclusive)
15. "I'm Not Jesus" (Albert Vorne Mix) (iTunes Exclusive)


 
7th Symphony
Megjelenés 2010
Jive Records/Sony BMG

1. "At the Gates of Manala"
2. "End of Me" (feat. Gavin Rossdale of Bush)
3. "Not Strong Enough" (feat. Brent Smith of Shinedown)
4. "2010" (feat. Dave Lombardo of Slayer)
5. "Beautiful"
6. "Broken Pieces" (feat. Lacey Mosley of Flyleaf)
7. "On the Rooftop With Quasimodo"
8. "Bring Them to Light" (feat. Joe Duplantier of Gojira)
9. "Sacra"
10. "Rage of Poseidon"

iTunes Bonusz dalok
11. "Spiral Architect" (Finland Only)
11. "Return Game"

Special Edition
11. "Rage Of Poseidon"
12. "The Shadow Of Venus"

DVD-n látható akusztikus számok amit a Sibelius Academy-n vettek föl Helsinkiben
1. "Beautiful" 
2. "Not Strong Enough"
3. "End Of Me"
4. "I Don't Care"
5. "Sacra"
6. "Bittersweet"


String Package
"7th Symphony" album.
Exclusive "7th Symphony" póló(férfi vagy női).
3 db"Apocalyptica" kitűző.

Bow Csomag
1GB USB stick beleértve"7th Symphony"  limitált kiadásos dalokat.
2 limitált bónusz szám.
Digittális album füzet.
Videóklipp  "End Of Me", "Úton az Apocalypticával" film.
3 db "Apocalyptica" csomag
Limitált "7th Symphony" póló (férfi vagy női póló).

Csello csomag
"7th Symphony" Album (Limitált kiadás) + 2 
 dalal.
Bónusz DVD A Sibelius Academy-n felvet akusztikus számokal.
Special packaging with a 32 pages booklet.
Exclusive "7th Symphony" póló (férfi vagy női).
"End of Me" (+"Path"  akusztik verzió -XM Radio).
Apocalyptica táska.
Exclusive kotta eredeti autógrammokal az Apocalypticától.

2011. augusztus 6., szombat

3rd Cello Mail

Eddig nem igazán érkeztek levelek vagy bármifajta jelzés hogy  segíteni szeretnétek  ami elég elszomorító ezért kérjük aki szeretne segíteni fordításban,cikk írásban,információ szerzésben,van rajza a srácokról vagy dedikált dolgok amiket meg mutatna  vagy bármilyen módon ( pl. van képe,videója az eddigi Magyarországi Apocalyptica koncertekről) az jelezze vagy e-mailben vagy a fórumon.

Szeretnénk ha az oldal a közösen össze gyűjtött információkból állna össze és nem csak 2-3 ember sündörögjön az oldal hátterében.

Köszönet Nyílvánítás

Az Apocalyptica Hungary nem jöhetett volna létre a következő személyek nélkül:
Nana,
Sunny,TimifromEarth,
Fádzsó

    És a többieknek a sok bíztató 
szóért

Köszönöm nektek a sok segítséget


-Manala-



2011. augusztus 5., péntek

Cherry & the Vipers


A Cherry & the Vipers egy rockegyüttes Finnországból. Sokat nem lehet tudni róluk azon kívül  hogy saját dalok mellett jól sikerült feldolgozásokat játszanak, de az-az érdekessége , hogy az énekes,  Kirsi nem más, mint Eicca felesége. Sőt, Eicca is dobol az együttesben amikor nem az Apocalypticával koncerteznek!

Tagok:
Kirsi Ylijoki - ének
Samu Leminen - gitár és ének
Jarkko Strengell - basszusgitár
Jussi Väänänen / Eicca Toppinen - dob
Facebook-os oldalukon meg lehet hallgatni néhány dalukat.

Apocalyptica különkiadás a We love Finnland rádióban.

A We Love Finland Online Radio egy Apocalyptica különkiadást tartanak ( Ami 3 órás!!! ) Eicca születésnapja tiszteletére.

hallgassátok ti is :D

"We just started the special show of Apocalyptica few minutes ago! So tune in and listen this
bands during 3 hours! Ready?
Here is a 3 hours special of Apocalyptica on the birthday of Eicca. Come and join, listen and request your favorite songs that have been written by the person celebrating his birthday.

"

We love Finland Radio

Közreműködések más előadókal

   

Path Vol.2 with Sandra Nasic

Hope Vol. 2 with Matthias Sayer

Faraway Vol. 2 with Linda Sandbladt

Seeman with Nina Hagen
Bittersweet with Ville Valo & Lauri Ylönen
Life Burns with Lauri Ylönen
Wie Wiet/How Far with Marta Jandová

En Vie with Emmanuelle Monet


Repressed with Matt Tuck & Max Cavalera

I'm Not jesus with Corey Taylor

S.O.S (Anything but love) with Cristina Scabbia

I Dont' Care with Adam Gontier

Grace with Tomoyasu Hotei

End Of Me with Gavin Rossdale

Broken Pieces with Lacey Stum

Not Strong Enough with Brend Smith
 Not Storng Enoug with Doug Robb  

MAG S.V.E.R

Perttu és Mikko a 2010-ben megjelent MAG S.V.E.R elnevezésű videojátéknak szerzett zenét. Perttu elektromos gitárt is használt a cselló mellett hogy a zene minél intenzívebb legyen, Mikko természetesen dobolt.
01. The Crushing Heel of Tyranny
02. 256
03. Shadow War
04. The Fire Within
05. Global Conflict
06. Incision
07. Survival and Rebellion
08. Overkill
09. All That Remains
10. A New Dawn

Perttu a 2003-as Max Payne 2: The fall of Max Payne játéknak is szerzett zenét.

Battery Energiaital



Az Apocalyptica és a Battery energiaital között szoros együttműködés van. Nem véletlen, hiszen előszeretettel fogyasztanak egy-két dobozzal a koncertek előtt, a turné utak során is mindig van belőle a turnébuszon.

Battery Drink
Apocalyptica & Battery
Apocalyptica drink creation session with Eicca and Mikko

2011. augusztus 3., szerda

2nd Cello Mail

Biztos észrevettétek hogy üres postok vannak az oldalon, ezeket a későbbi egyszerűbb navigálás érdekében tettük (aminek eredménye hamarosan látható is lesz ). Szóval addig is megértéseteket kérjük.

Apocalyptica, A Life Divided - Budapest, 2011. február 23.

Írta: Kiss Gábor
A meghirdetett kapunyitási időpontban a Petőfi Csarnok előtt kígyózó jókora sor még akkor is meglepő látvány volt az Apocalyptica bulija előtt, ha nyugodtan kijelenthetjük, ma már a finn csellisták a metal közönségen kívül egy újabb réteget is sikerrel behálóztak. Nem véletlen tehát, ha körülbelül annyira vegyes volt a közönség, mint
 tavaly májusban a Metallica koncertjén

Mivel nem csak kimondottan metalheadek álldogáltak a nézőtéren, a német A Life Divided tökéletes választásnak bizonyult a bemelegítő csapat szerepére. A lightos Rammstein találkozik a Linkin Parkkal típusú zene pont eléggé volt dallamos és kemény is egyben, hogy a rockerek, illetve az egyéb zenék felől érkező Apocalyptica fanok számára is szórakoztató legyen. Bár muzsikájuk nem túl eredeti, illetve némi változatosság sem ártana, azt meg kell hagyni, hogy produkciójuk profi, a színpadképük is okés, ráadásul Jürgen Plangger személyében van egy kifejezetten tehetséges és szimpatikus frontemberük is. Remélem, megtalálják majd saját hangjukat, és nem csak a Rammstein kistestvéreként próbálnak majd érvényesülni, annál ugyanis sokkal több van bennük.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de az Apocalyptica egyike a kedvenc koncertbandáimnak. Akárhányszor láttam eddig a finneket, kivétel nélkül lenyűgöző teljesítményt nyújtottak, ami különösen akkor nagyon nagy dolog, ha számításba vesszük, hogy három – korábban négy –Apocalyptica 2011csellóhoz láncolt muzsikus, illetve egy dobos instrumentális koncertjeiről van szó. Vagyis csak volt, hiszen 2009 óta néhány nóta erejéig vendégénekes – név szerint Tipe Johnson, illetve egy tengerentúli turné erejéig bizonyos Kyo - is beugrik hozzájuk a bulikon. Hogy ez mennyire jó, arról majd később, de tény, hogy az Apocalyptica nem változtatott régi jó szokásán, nevezetesen: mindig kitalálnak valami újat.
Legutoljára 2007-ben láttam a bandát, és akkor még négy csellón repesztettek Eiccáék a dobos Mikko Sirén előtt, azóta viszont eggyel csökkent a létszám, hiszen Antero Manninen elhagyta a bandát, a helyét pedig nem vette át senki. Elsőre picit zavaró volt, hogy csak hárman maradtak, aggódtam is, miképp fogják így előadni pl. a Metallica nótákat, hiszen azokhoz nem árt a négy vonós hangszer. Végül azonban egyedül a Master of Puppetsben volt egy kicsit zavaró mindez, a buli többi részében már egyáltalán nem hiányoltam plusz egy csellót.
Ha röviden kellene megfogalmaznom, miért is különlegesen erős élőben a finn csapat – leszámítva persze, hogy rajtuk kívül még csak hasonló vonalon sem mozog senki –, akkor azt mondanám, attól, hogy a mai napig látszik rajtuk, mennyire élvezik a muzsikálást. Mind a négyen végigmosolyogták, végigrohangálták és végigbulizták az egész koncertet. Kommunikáltak, hergeltek minket és hálásak voltak azért a szeretetért, amit a PeCsát jócskán megtöltő magyar publikumtól kaptak. A szót általában a roppant szimpatikus főnök, Eicca Toppinen vitte, de Paavo Lötjönen szenvedélyes grimaszait is élvezet volt nézni. A legnagyobbat azonban Perttu Kivilaasko alias Jack Sparrow kapitány bulizta, aki gyakorlatilag megállás nélkül szántotta a színpadot, közben pedig úgy tartotta kezében a csellót, minta épp egy térdig lógatott hathúroson pengetne. Hihetetlen a figura!
A buli remekül indult tehát, már a nyitó Quasimodo első hangjainál Apocalyptica 2011robbant színpad és közönség egyaránt, és a jó hangulat végig ki is tartott. Ha ennyiben is maradtunk volna, felhőtlenül boldogan és elégedetten távoztam volna a koncert végeztével, azonban a Master of Puppets után színpadon termett a turnén vendégénekesként fellépő Tipe Johnson, hogy elővezesse az End of Me és I'm not Jesus dalokat, sajnos azonban a produkció korántsem volt tökéletes. Az egy dolog, hogy Tipe színpadi munkája, kiállása sem volt épp nagy szám, de azt az erőlködést, amit az End of Me-ben elővezetett, rossz volt hallgatni. Az I'm not Jesus már egy fokkal jobban sikerült, de összességében azt kell mondjam, mindkét dal jobb lett volna instrumentálisan, ahogy később a Bittersweet is elhangzott. Tipe később még a Bring Them to Lightban is szenvedett egy sort, illetve a ráadásban is előkerült, de talán a közönség egészének nevében is mondhatom, nem fog hiányozni, ha legközelebb otthon hagyják.

Setlist:

Quasimodo
2010
Grace
Master Of Puppets
End Of Me
I'm Not Jesus
Betrayal
Beautiful
Saccra
Bittersweet
Last Hope
Bring Them To Light
Seek & Destroy
Inquisition Symphony
---
At The Gates Of Manala
I Don't Care
Hall Of The Mountain King
Tipén kívül volt még érdekessége a bulinak, hiszen az új lemez egyik legjobb tétele, a gyönyörű Beautiful közben Mikko Sirén is előrejött csellózni, és bár csak néhány hangot játszott, megérdemelte a vastapsot. Ez volt amúgy a koncert messze legerősebb része, hiszen a Beautifult a nem kevésbé megindító Saccra követte, majd jött az abszolút csúcspont Bittersweet – szerencsére ének nélkül, amit a Last Hope zúzós thrash témája követett. A már említett Bring Them to Light után a programot két feldolgozás-sláger, a Seek & Destroy és az Inquisition Symphony zárta. Természetesen volt ráadás is, és mikor másfél óra és a Hall of the Mountain King után a finnek végképp levonultak, nem hiszem, hogy bárki is elégedetlenül mormogott volna a bajusza alatt.
A kissé gyengébbre sikeredett 2007-es Worlds Collide után tavaly egy bivalyerős lemezzel visszatért Apocalyptica ismét bebizonyította, hogy élőben verhetetlenek. Ettől függetlenül, ha kérhetem, maradjunk meg a csellók + dob összeállításnál, másodvonalas énekesekre ugyanis semmi szükségük. Nélkülük is épp elég erősek élőben.
Forrás: Shock Magazin [http://www.shockmagazin.hu/ ]